És megtörtént szombaton a Leőwey Klára Gimnázium, Pécs – hivatalos diákjainak utolsó akciója is, a közös főzés és juniális a TÁMASZ Alapítvány Pécs által támogatott hajléktalan emberekkel!
A diákok aprították a hozzávalókat a hajléktalan szakács keze alá, majd míg rotyogott a pincepörkölt, drámajátékokat játszottak a hajléktalan emberekkel, hogy könnyebben elkezdődjenek a személyes beszélgetések…
Amiben nem is volt hiba, hiszen ezek az emberek nagyon könnyen megnyílnak, ha értő és érdeklődő fülekre találnak, hiszen éppen ez a figyelem (is) hiányzik az életükből…
A közösen elköltött ebéd után előkerült egy gitár és spontán zenéléssel, énekléssel kísérve folytatódtak a beszélgetések.
És mikor a délutáni hőségben elkezdett lecsengeni az esemény, szintén spontán intézménybejárásra hívtak minket a dolgozók és megmutatták a diákoknak és nekünk az egymás szomszédságában álló férfi és női hajléktalanszállót.

Itt történt, hogy az egyik volt érintett, aki segítőként dolgozik és körbevezetett minket, könnyek között köszönte meg a diákok munkáját és érdeklődését…
Mert olyan jó volt, hogy kedves és fiatal emberek voltak náluk… Jöjjenek máskor is!
Mit is mondhatnánk…
Ennél erősebbet úgysem lehet…
Kedves barátaink, ezzel lezárult a Tandem Színház Közös Értékeink projektje.
Hálásan köszönjük mind a három résztvevő gimnáziumnak és a minket meghallgató, velünk együtt dolgozó, majd önálló akciókat megvalósító diákoknak, a tanáraiknak, az önkénteseinknek és az összes munkatársunknak, hogy létrejöhetett mindez!
Köszönjük!!!

A projekt az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű
felhasználásáért.