Kedves Barátaim!
Takival (Takács Attila) szilveszter napján kicsit dolgoztunk. Az általa vezetett városi sétát próbáltuk online közvetíthetővé tenni, hogy része lehessen a Fapados revü című előadásunk online változatának.
Majd kiderült, hogy estig ki kell költöznie az éppen megszűnő Dürer központból, ahol 10 éve dolgozott és szobát bérelt. És át kell költöznie egy átmeneti szállóra. Mivel éppen ott volt az autóm, segítettem az átcuccolásban. Takit eddig hajléktalanságot megtapasztalt előadóként mutattuk be, hiszen több mint 10 éve önállóan bérelt szobát. És most 60 évesen ismét…
Közben folyamatosan dolgozik. Alapembere az Első Kézből a Hajléktalanságról programnak, a Fedél Nélkül utcalapnak, lakhatási aktivista.
Magyarországon 500.000 lakás áll üresen (ennek jelentős része Budapesten) és van durván 35.000 hajléktalan ember.
Kell, hogy legyen valahol egy megfizethető szoba egy ilyen nagyszerű embernek.
50.000 forintot tud fizetni érte rezsivel együtt.
Segítsetek, hogy boldogabb új éve legyen és folytathassa a munkát!