Lezárult a Közös Értékeink pályázatunkban vállalt előadásaink első köre, s az új félévvel együtt indul a második forduló – ma a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban játszottuk a Fapados revü c. előadásunkat. Mindig öröm ide látogatni, elképesztően érzékeny diákokkal és felelősségteljes tanárokkal találkozunk immáron sokadjára. A mai osztályban is másodjára járunk, ősszel a Szociopolyt játszottuk velük. Ők a Közös Értékeink pályázat keretében vitt projektünk 6 osztályából az egyik és a tanév végéig dolgozunk majd velük.
És most következik az igazán izgalmas része a munkának!
Következő lépésként egy drámapedagógiai foglalkozás keretében dolgozzuk fel velük a látottakat, majd azon gondolkodunk közösen, hogy milyen eszközzel tudnák az iskola közösségének figyelmét felhívni az előadásainkban felvetett problémákra – azaz a mélyszegénységre és a hajléktalanságra. És aztán az ötletelést tettek követik majd…
A projekt az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű
felhasználásáért.